- P�ntek van – ez volt az els� gondolatom, amikor �des �lmomb�l fel�bredve, b�gyadtan a plafonra tekintettem. �s ez a felismer�s friss energi�t csepegtetett v�rembe. Az �r�m �s a m�mor szempillant�s alatt el�rasztotta minden atomomat a fejem b�bj�t�l kezdve a l�bujjaimig. A tudat, hogy p�ntek van, a tan�t�si h�t utols� napja, hogy csak ezt a r�pke napot kell t�l�lnem, �s azt�n k�t nap szabads�g v�r r�m, lelket �nt�tt bel�m. (Nem mellesleg, hogy m�r csak egy h�t, �s kit�r a ny�ri sz�net.) Annyira friss voltam m�r a p�ntek gondolat�t�l is, hogy sz�lesen elvigyorodtam.
A m�sodik dolog, ami eszembe jutott, az a mang�m volt. M�g sok teend�m volt vele, a hat�rid� pedig v�szesen k�zeledett fel�m, mint egy d�b�rg� vonat, ami meg�ll�thatatlanul zakatolt, hogy k�r�rvend�en el�ss�n engem. De ha azt gondolod, kedves olvas�, hogy egy hivat�sos mangaka besz�l hozz�d, sajnos azt kell, mondjam, t�vedsz. B�r a lelkem is eladn�m, hogy �gy legyen, eddig nem j�tt �ssze. �n, Hinamori Momo, sajn�latos m�don csak amat�r szinten �zhettem a szakm�t, de minden t�lem telhet�t megtettem, hogy a cs�csra t�rhessek.
Most p�ld�ul jelentkeztem egy shoujo one-shot rajzversenyre, amin g�zer�vel dolgozom. A tan�rom, Unohana-sensei, mindig egyengette mangak�v� v�l�som r�g�s �tj�t. Seg�tett a t�rt�net kital�l�s�ban, a szerepl�k megalkot�s�ban, �s ami a legfontosabb, mindig ellen�rizte, megfelel� sz�nvonalon rajzolom meg a r�vidke t�rt�netet.
Egy l�nyr�l sz�l, Jiiron Raikur�l, aki teljesen bolondul a t�rt�nelemtan�r��rt. � is tudja: ez egy rem�nytelen szerelem.
Mindemellett im�d fot�zni, legsz�vesebben �lete minden apr� mozdulat�t lef�nyk�pezn�, �s elrakn� eml�kbe. Legjobb bar�tja, Raion, egy fagyiz�ban dolgozik, ahol � is sokat tengeti szabadidej�t.
Azt�n megjelenik egy �j di�k, az im�dott tan�t unoka�ccse, �s felt�n�en nyomul a l�nyra.
Persze, a v�g�n nem is k�rd�s, kivel j�n �ssze Raiku: a tan�r�val, Hyen-sensei-jel.
A harmadik gondolat akkor t�madta meg az elm�met, amikor kil�ptem az �gyamb�l: Aizen-senseit ma �jra l�thatom. Pontosan az �t�dik, egyben utols� �r�n, matekon. �s ez a gondolat megmelengette a sz�vemet. Hab�r �n is pontosan tiszt�ban voltam vele, ak�rcsak Raiku, hogy semmi es�lyem sincs n�la, de a rajong�som ir�nta sohasem akart csitulni. Sz�gyelltem magam, ami�rt nem �rtettem a tananyagot, mert tudtam, ezzel csal�d�st okoztam neki. Ez�rt fogadtam fel a szomsz�domat, �s tal�n legjobb bar�tomnak mondhat� Hitsugaya Toushirot, hogy korrepet�ljon engem matekb�l. Hi�ba volt minden er�fesz�t�sem, � is sokszor tudtomra adta, m�rpedig rem�nytelen eset vagyok.

Alighogy kil�ptem a h�zb�l, megpillantottam Hitsugaya-kunt, ahogy a kapunknak t�maszkodva, keresztbetett k�zzel meredt a semmibe, �s r�m v�rt. Olyan m�v�szien �s gy�ny�r�en �llt ott, hogy kedvem volt azonnal meg�r�k�teni ezt a pillanatot, �s gyorsan lefesteni �t, m�g nem vesz �szre. V�gig sem tudtam gondolni, milyen sz�neket haszn�ln�k a festm�nyhez, amikor � fel�m fordult.
- ’Reggelt – vetette oda nekem. Belet�r�dve f�ls�hajtottam: am�g meg nem sz�lalt, hajlamos voltam szemet hunyni a velem szembeni rideg viselked�s�n.
De �n, mint mindig, hogy a jeget megt�rjem, vid�man mosolyogtam r�, �s olyan kedvesen v�laszoltam, amennyire � k�z�ny�sen k�sz�nt.
-Szia! – kinyitottam a kaput, �gy � neki meg kellett mozdulnia. �, b�rcsak ne tettem volna, m�g �r�kig n�ztem volna a sz�ps�ges be�ll�s�t.
Bez�rtam magam m�g�tt a biztons�gilag semmit nem �r� kis ker�t�skaput, majd megk�rdeztem t�le:
- Hogy vagy?
K�ld�tt fel�m egy m�rs�kelt, halv�ny mosolyt, miel�tt felelt.
- Mint mindig.
�s mint mindig, most is nagyon sokat megtudtam ebb�l a v�laszb�l.
Minden reggel vele mentem suliba, �s mindig ez a kis jelenet j�tsz�dott le k�z�tt�nk. Ez volt a mi saj�tos ritu�l�nk. � v�r, �n b�mulom. � k�sz�n, �n mosolyogva visszak�sz�n�k. Megk�rdezem, hogy van, � elmosolyodik, �s v�laszol.
Ami meg ezut�n j�n… nos, az minden alkalommal m�s.
- Hogy �ll a mang�d? – Nagyot n�ztem rajta. Ez id�ig rendszerint �n kezdem�nyeztem a besz�lget�st, � meg hallgatott, mint a s�r, n�ha v�laszolt.
- Eg�sz j�l – motyogtam. A d�bbenett�l nem tudtam tiszt�n besz�lni. – M�r ott tartok, hogy Raiku �s Raion a fagyiz�ban vannak.
- Aha. – Nem t�nt valami tartalmas besz�lget�snek, �s hossz� ideig hallgattam. M�g mindig nem tudtam kiverni a fejemb�l, hogy � sz�lt hozz�m, nem �n hozz�. �ltal�ban nem esett nehezemre csevegni vele, de most furcsam�d k�nos csend �vezett minket. De val�sz�n� volt, hogy csak �n �reztem k�nosnak, mert Hitsugaya-kun a lehet� legnagyobb term�szetess�ggel s�t�lt mellettem.
- �hm… Sz�val –k�sz�r�ltem a torkomat, mire r�m emelte a tekintet�t, �s felh�zta a szem�ld�k�t. – Mit tervezel h�tv�g�re? – tettem fel az els� k�rd�st, ami eszembe jutott.
- Nem tudom –vonta meg a v�ll�t, �s megint el�re n�zett.
Ekkor felmer�lt bel�lem egy k�rd�s, aminek a v�lasza t�nyleg �rdekelt.
- �tj�ssz ma?
- Ha musz�j – megint megvonta a v�ll�t.
- H�t persze, hogy nem musz�j. –�sszevontam szem�ld�k�m. – Csak szeretn�m. – Keresztbevetettem a karom.
- �pp ez�rt musz�j – s�hajtott. Nem tudtam, hogy �rti, de nem k�rdeztem meg t�le.
Repdestem az �r�mt�l, amikor megpillantottam az iskol�t. V�gre megmenek�lhettem a k�nos hallgat�st�l!
Ahogy b�multam az �p�letet, valami feh�r-fekete dolgot l�ttam. Fel�m k�zeledett. Focilabda… Ajjaj, ez f�jni fog…!
Behunytam a szemem, �s m�g id�ben pr�b�ltam elhajolni. V�rtam a becsap�d�st…
Nem �reztem f�jdalmat, ez�rt kinyitottam a szemem. Ahogy k�r�ln�ztem, l�ttam, hogy sikeresen kit�rtem a labda el�l, �s a vesz�lyes t�rgyat, Hitsugaya-kun kapta el, miel�tt tov�bbrep�lt volna.
Jobb kez�be passzolta a labd�t, balj�val laz�n a v�ll�ra vont engem. Eddig �szre sem vettem, hogy �vk�zben mennyire megn�tt.
B�r k�t �vvel id�sebb voltam, �gy is csak az �ll�ig �rtem.
- K�lyk�k, ez k�zter�let! Ne itt sz�rakozzatok, ak�rki megs�r�lhet – teremtett le k�t p�tt�m �ltal�nos iskol�st, �s visszar�gta a labd�t a felad�nak.
Szeg�ny kisgyerekek… m�g ha k�pen tal�lt volna a labda, akkor sem kellett volna �gy r�juk kiab�lnia.
Egy�tt �rz�en n�ztem a k�t gyereket, ahogy ijedten elhagyt�k a terepet. Hitsugaya-kun r�m n�zett.
- Megvagy? – R� pillantottam, �s az arca olyan meglep�en k�zel volt hozz�m, hogy el kellett h�z�dnom.
- A-amint l�tod, igen – feleltem. Karj�t leemelte r�lam, t�sk�j�t a h�t�ra vetette, �s tov�bb s�t�lt.
�n kisebb f�zisk�s�ssel k�vettem. Furcsa �rz�s ker�tett hatalm�ba, amikor �tkarolt. Olvastam n�h�ny shoujo mang�t, de m�g mennyit, �s pontosan tudtam, azokban mit jelent ez a mozzanat. Ez�rt m�r �szt�n�sen is hevesebben kezdett el verni a sz�vem, amikor olyan k�zel �reztem magamhoz. J� �rz�s volt, �s nem kellett volna felt�tlen�l elengednie.
Tudtam, hogy hova vezetnek ezek a gondolatok.
Azt hiszem, ez a reggel volt az id�pont, amikor belegondoltam, mi lenne, ha mi ketten nem csak bar�tok lenn�nk.

- Nagyon sz�p munka, Hinamori-chan – dics�rt meg Unohana-sensei, amikor felkerestem �t a negyven�t perces eb�dsz�netben. – B�r a k�zfejeken m�g van mit csiszolni. M�g mindig nagyon sz�gletesek, b�tran kerek�ts rajtuk! – Az�rt szerettem nagyon Unohana-senseit, mert kedves, kifinomult l�lek volt, �s mindig r�mutatott a hib�imra.
- �-�rtettem! – h�ztam ki magam reflexb�l. – K�sz�n�m sz�pen, sensei.
- �s mondd csak, m�g mindig azt szeretn�d, ha Raiku �s Hyen-sensei �sszej�nn�nek? – k�rdezte t�lem angyali mosollyal.
- Igen – b�lintottam. Hogy is lehetett volna m�sk�pp? Raiku �s Hyen egym�snak voltak teremtve – sz� szerint.
- K�r, Hinamori-chan… - mondta, de a mosolya t�retlen volt. – Pedig nagyon kedvelem Raiku �s Raion p�ros�t. Aranyosan n�znek ki egy�tt, �s szerintem eredetibb lenne t�le az eg�sz t�rt�net. - �tadta nekem a mang�m lapjait.
- M�g �tgondolom – feleltem der�sen. Persze eszem �g�ban sem volt �tgondolni. A sztori v�ge fix.
- Sok sikert – nevetett. – Majd h�tf�n megint mutasd meg nekem.
- I-igenis – hebegtem. – Viszontl�t�sra, Unohana-sensei! – k�sz�ntem el t�le.
- Szervusz – intett nekem.
A szekr�nyemhez indultam, hogy eltegyem k�preg�nyem lapjait.

- Hogy vagy mostan�ban, Momo-chan? – tudakolta t�lem mindenki b�f�s b�csija, Kyouraku-san, mikor leslattyogtam az aul�ba, hogy vegyek magamnak valamit.
- Remek�l, k�sz�n�m – vigyorogtam r�. – �s te, Kyouraku-san? Mi �js�g itt?
- Pazarul megy minden – vigyorgott r�m vissza a sildes sapk�ja m�g�l. – Csak nincs szak�. Nincsen ital… Sosem �rtettem, mi�rt nem kaphat� az iskolai b�f�kben valami ihat� – s�hajtott fel.
Felnevettem. Na, igen, Kyouraku-san mindig a szak� �s a koll�gan�k hi�ny��rt panaszkodott.
- Tudn�l adni egy barackos muffint? – t�rtem azt�n a l�nyegre.
Lust�n a pult al� ny�lt, �s kivette kedvenc �dess�gemet.
Kifizettem a finoms�got, megk�sz�ntem, �s a megszokott asztalom fel� sz�kd�cseltem. M�g hallottam, hogy Kyouraku-san ut�nam kiab�lt:
- Azt�n j�l nyisd ki a szemed, Momo-chan! – Megfordultam, �s l�ttam, hogy a m�r a v�djegy�v� v�lt, heccel�d� mosoly �lt az arc�n, ez�rt csak nevetg�lve integettem neki.
Az asztal az udvaron volt, egy cseresznyefa alatt, �s igen j� helyen. Mint mindig, most is a szok�sos egy�nek �ltek a padokon (vagy �ppen az asztalon), �s nagy h�vvel besz�lgettek, ettek, vagy �pp a h�zit m�solt�k valakir�l.
A kis t�rsas�gunk nyolc f�b�l �llt. N�gy v�gz�s volt k�zt�nk, ami meglehet�sen fura volt a t�bbi di�k szem�ben. Egy v�gz�s �ltal�ban nem szokott lealacsonyodni a fiatalabbak szintj�re. De Hisagi, Nemu, Kaien �s Rangiku m�s volt. Vel�k m�r akkor j�ban lettem, amikor az els� napot t�lt�ttem a k�z�piskol�ban, �s az�ta ha akarn�nak, sem tudn�nak ler�zni magukr�l. Nem is tudom, hogyan bar�tkoztunk �ssze, de ami�ta megt�rt�nt, folyton vel�k l�gtam.
Azt�n ott volt a k�t �vfolyamt�rsam, Abarai-kun �s Kira-kun. Pontosan tudtam, hogy ismerkedt�nk �ssze. Volt egyszer m�g kilencedikben egy k�mia�ra, �s k�s�rletezt�nk. A tan�r egy csapatba osztott minket. Az�ta rengeteg id�t t�lt�ttem vel�k.
A hatodik tagot ismertem legr�gebb �ta. Igen, � volt Hitsugaya Toushiro. Mindig is szomsz�dok voltunk, ami�ta csak az eszemet tudom, �s nagyon j� bar�tok. Az �n felemr�l, legal�bbis. A bar�tomnak �reztem, a legjobbnak. Folyton morgott �s durc�skodott, de azt hiszem, � is kedvelt engem. M�sk�l�nben nem viseli el nyavalyg�saimat, nem olvas el �s kritiz�l minden �ltalam rajzolt mang�t, nem seg�t tanulni, nem v�r minden reggel a kapuban, hogy egy�tt menj�nk a v�gzet�nk fel�, az iskol�ba.
Igen, t�nyleg � volt a legjobb bar�tom.
De a reggeli gondolatom, miszerint mi t�bbek is lehetn�nk – b�rmennyire is m�lyre temettem el az agyamban –, sec-perc alatt a felsz�nre t�rt, �s ellepte a tudatomat, amint megl�ttam �t, ahogyan csendben b�multa az eb�dj�t.
Nyeltem egyet, lek�zd�ttem a roppant er�s �s kegyetlen �lk�pzel�st, majd mosolyogva k�sz�ntem a t�bbieknek.
- Sziasztok! – �s v�gign�ztem a csapaton. Rangiku �ppen Hisagival tr�cselt, Nemu az asztalon �lve az iPod-�t hallgatta, �s k�rm�lte a leck�j�t, Abarai-kun pedig Kira-kunnal akarta megetetni a papucs�t. Felnevettem a kis csat�roz�sukon.
Halih�, Hinamori! – �dv�z�lt Rangiku, mire a t�bbiek is reag�ltak, �s k�sz�nt�ttek engem. – M�r megint t�z percet k�st�l… - s�hajtotta.
- Aha, megmutattam Unohana-senseinek a mang�t – fedtem fel el�tt�k a k�s�sem rejt�lyes ok�t.
- Tudod, azt besz�lt�k meg, hogy lemegy�nk egyet strandolni – mondta Abarai-kun nekem c�mezve, miut�n a kis „papucslenyelet�” akci�ja kudarcba fulladt. – J�ssz?
- Persze! – lelkendeztem. Mi�rt is ne, ha egyszer ott a h�tv�ge, hogy dolgozzak a versenyen. – Ki j�n?
Mindenki – felelte Hisagi. M�g Hitsugaya-kun is? Pedig � gy�l�li a meleget, meg a strandot �s az ilyeneket. De v�g�l is �r�ltem neki, hogy � is vel�nk tartott.
- Klassz! – nevettem fel. – ���… sr�cok, van nekem is hely? – Felt�nt ugyanis, hogy az asztal el�tt �lldog�lok.
- Persze, cs�ccs le! – �t�gette meg Rangiku maga mellett az �res padr�szt.
Lehuppantam mell�, �s azt�n �szrevettem, kivel �l�k szemben. Hitsugaya-kunnal, �ppens�ggel. Mikor helyet foglaltam, r�m n�zett m�v�szi t�rkiz szem�vel, �n meg r�mosolyogtam, �s hozz�l�ttam a muffinomhoz �s a szendvicshez, amit otthonr�l hoztam.

K�vetkez� ==>